Fejes káposzta

A fejes káposzta, amit még édes káposztának is hívunk a vad káposztának az egyik termesztett változata. Elég régóta használjuk, az ember már 4000 éve termeszti. Szinte egész évben lehet fogyasztani belőle és érdemes is, hiszen igen magas a C-vitamin tartalma: 100 grammonként 40-50 milligrammot tartalmaz. Ha pedig ebből a káposztából télire savanyítva félrerakunk, akkor teljes egészében megőrzi C-vitamin és B1-, B2-vitamin tartalmát is, ezért igen fontos vitaminforrás. 

káposzta leves

Maga a növény két évig nő: az első évben növeszti a fejét, ami fogyasztásra alkalmas, a második évben pedig a becőtermést, amiben a magokat találhatjuk, így ennek segítségével szaporítható. 

káposzta jól tűri ugyan a hideget, de csak az áttelelő fajták viselik el a -4 Celsius-fok alatti hőmérsékletet. Napfényt kedvelő növény, az árnyékot, a félárnyékot nem tűri. A hibrideket még öntözni is kell. Nagy termésre csak akkor számíthatunk tőle, ha tápanyag dús talajban neveljük. Több fajtája van, melyeket tenyészidejük alapján különböztetünk meg egymástól, így vannak rövid tenyészidejű káposzták, a koraiak, amik 55-70 nap alatt érnek meg és friss fogyasztásra termesztik és vannak a közepes tenyészidejű fajták, a nyáriak, melyek 70-120 nap alatt lesznek ehetők és szintén friss fogyasztásra termelik. Az őszi és téli fajták ipari feldolgozásra és téli tárolásra vannak kitalálva, az áttelelőket pedig ősszel kell kiültetni és tavasszal betakarítani.

A káposztatermelés hagyományait bemutató egyik legnagyobb magyarországi rendezvény a Demecseri Káposztás Napok (szeptember 26-28).

A káposztát tavasszal melegágyba kell vetni, majd onnan a palántákat tápanyaggal dúsított talajba kell ültetni. Az első nyáron a gyökér és a szár alakul ki. Mi a növény szárát fogyasztjuk. A levelek a rövid szárból erednek, aminek a neve a torzsa. Ezek a részek rengeteg tápanyagot raktároznak. a második nyáron a káposzta hosszú szárat hajt, amin a virágok nyílnak ki, majd a termés hajt ki. 

Egész évben megtalálható az ételeinkben: nyersen, főzve, tartósítva fogyasztunk belőle. Zamata enyhe, állaga ropogós. A gyalult káposztából sóval és fűszerekkel (tormával, babérlevéllel, kaporral) érlelik a savanyú káposztát. Az érlelés alatt a káposzta bő levet ereszt, cukortartalma tejsavvá alakul át, ez adja jellegzetes ízét. Saját levében hónapokig is eláll a hűtőszekrényben. Nagyon magas a C-vitamin tartalma.

Fogyást segítő kapszulák

Máriatövis kivonatextra kapszula 80 db BioCo

Máriatövis kivonat extra kapszula 80 db BioCo

Értékes szilimarin hatóanyaggal a máj és az epe egészségének megőrzéséért.

Ár: 4190 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!