A következőkben bemutatunk egy olyan mintaétrendet, melynek követésével egy hét alatt több kilótól is megszabadulhatunk. De nézzük is meg, hogy melyik nap mit ehetünk.
Az első nap:
Csak és kizárólag a leves és gyümölcsök fogyaszthatóak. Természetesen a banán nem tartozik ezek közé, hiszen igen magas a kalóriatartalma. Inkább válasszunk a dinnyék közül, mert azoknak a legalacsonyabb a kalóriaértéke.
A második nap:
A levesé és a zöldségeké a főszerep. Ezen a napon még gyümölcs sem fogyasztható. A zöldségek lehetnek frissek vagy konzervek, de itt is kerülnünk kell a hüvelyeseket, a babokat, a borsót és a kukoricát, mivel ezek puffasztanak. A zöldségek közül a levelesek a legjobbak: pl saláta, kínai kel. Vacsorára egy nagy héjában sült krumplit kevés vajjal engedélyezhetünk magunknak.
A harmadik nap:
Jöhetnek a leves mellé a zöldségek és a gyümölcsök is, de a krumpli már tilos. Viszont a többiből annyit ehetünk, amennyit kívánunk.
A negyedik nap:
A leves mellé gyümölcsöt ehetünk és egy kevés sovány tejet is ihatunk.
Az ötödik nap:
Mr nem olyan szigorú: ezen a napon a leves mellé egy kevés marhahúst is elkészíthetünk (20 dkg), de ezt helyettesíthetjük hallal vagy csirkével (a magas fehérjetartalom a fontos). Még 6 db paradicsom is engedélyezett a nap folyamán.
A hatodik nap:
Fokozatosan növeljük az ételadagot és fokozatosan elhagyjuk a leves. Már két-három szelet hús is engedélyezett és mellé zöldségeket (kivéve krumplit) is fogyaszthatunk.
Az utolsó nap:
A leves mellé főtt barna rizs, zöldség és savanyú gyümölcsök járnak. Ezekből bármennyi fogyasztható.
Ha pontosan betartjuk a diétát, és semmi mást nem eszünk, csak ami előírt, a harmadik nap végére 2–3 kg-ot lehet fogyni. A hetedik nap végére, ha nem csaltunk a diétával, akkor 5–9 kg lehet a mínusz.
Ha a súlycsökkenés több mint 8 kg, legalább 2 nap szünetet kell tartani, mielőtt újra kezdjük a diétát.